Tavaszra már el is tudom adni a házam az új energetikai tanúsítványommal.

Szponzorált tartalom

Ezen az oldalon

Ezen az oldalon

Nagyon szeretem az évszakokat. Talán amiatt, mert ilyen rövid ideig él az ember, egyszerűen az, hogy negyed évekre van beosztva minden évszak, mindig egyfajta megújulást hoz. Olyan különös, hogy mikor beköszönt a nyár, elsőként furcsa, hogy újra meleg van, nem kell kabátot hordani. Aztán eltelik pár hónap és már el sem tudjuk képzelni, hogy valaha vissza fognak jönni az őszi hidegek. Pedig meg fognak érkezni.

Az évszakok írják le talán a legjobban az élet körforgását és azt is, hogy mi miként fogjuk fel a minket körülvevő valóságot. Az átmeneti időszakokhoz örök érvényű igazságokat próbálunk rendelni, de ezek sosem maradhatnak meg. Nem is baj ez talán, hiszen így mindig lehetőség van a megújulásra és a változásra. A természet ezt talán jobban is tudja, mint mi, akik annyira ragaszkodunk a megszokásainkhoz.

Most tavasszal én is meg akartam újulni, elhatároztam, hogy eladom a régi házamat, de sajnos kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerűen megy. Szükségem volt egy energetikai tanúsítványra, amit szerencsére ezen az oldalon meg is találtam. Ez az oldal az E-tanúsítás névre hallgatott. Természetesen az interneten találtam rá, ráadásul a keresőben az elsők között adta ki. Emiatt már rögtön picit jobban meg tudtam bízni bennük.

Az oldal maga gyönyörűen van kialakítva. A korábban említett tavaszi életérzéshez tudnám hasonlítani. A színei egyfajta frissességet árasztanak, valami újnak az ígéretét. Ehhez hozzátesznek a képek, amelyek szép házakat ábrázolnak, a kék ég előtt. Már kezdtem látni én is, hogy nemsokára én is vehetek a pénzemből egy ilyen új házat. De bővebben ki szeretnék térni arra, hogy mit lehet találni ezen az oldalon és, hogy mégis mi az az energetikai tanúsítvány.

Az oldal kialakítása senkit sem fog elrémíteni. Modern és felhasználóbarát, úgyhogy hamar rá fogunk találni arra az információra, amire nekünk szükségünk van. Ha specifikus a keresésünk, akkor használjuk a felső menüt, amiből kiválaszthatjuk azt, ami minket érdekel. Ha azonban csak általánosan szeretnénk érdeklődni az energetikai tanúsítványokkal kapcsolatban, akkor nem kell továbblépnünk sehova, mert a főoldalon mindent meg tudunk találni.

Sokan nem is tudják, hogy mi is igazából ennek a tanúsítványnak a lényege. Ezen az oldalon részletes tájékoztatókat olvashatunk arról, hogy miért feltétlenül szükséges a beszerzésük. Egy 2009-es törvény óta már nem lehet eladni az ingatlanokat ilyen tanúsítvány nélkül. Lényegében azt a célt szolgálja, ahogy a neve is sejteti, hogy megmutatja, hogy a háznak általánosan mennyi az energiaigénye. Ebbe beletartozik az, hogy milyen jól vannak megcsinálva a nyílászárók, illetve, hogy milyen a szigetelése. Ha a házunk valamelyik előnyösebb kategóriába kerül ezen a téren, akkor drágábban tudjuk eladni. Szóval ez az egész még kapóra is jöhet.

Ezen az oldalon pedig be is tudjuk szerezni ezt a tanúsítványt, ami számomra fantasztikus volt. Én még nem az internet generáció tagja vagyok, úgyhogy rögtön azt képzeltem, hogy ez a procedúra majd rengeteg papírmunkát és irodába járást fog igényelni. Erről azonban szó sem volt. Simán csak fel kellett hívnom őket és tájékozódni tudtam, hogy milyen feltételek mellett készítik el az előbb említett tanúsítványt. Nagyon meg voltam elégedve a szolgáltatással, amit nyújtottak. Azóta már sikeresen el tudtam adni a házamat és ezt nagyban köszönhetem az ő segítségüknek.